Kardforgatókkal történt
2014.09.02. 21:46
4 esemény beszámolója olvasható:
A jótékonyság jegyében
2014. július 09-én a székesfehérvári Skanzenben szereltünk. A Böjte Csaba nevével fémjelzett Dévai Szent Ferenc Alapítvány Szent Imre Iskolaház kézműves tábor lakói számára tartottunk harci bemutatót.
A gyerekeknek nagyon tetszettek a fegyverek, kesztyűket és sisakokat próbálgattak.
AjáAjándék gyanánt kaptunk egy bodzaszörpöt, melyet az edzőtáborunkban fogyasztottunk el.
Lepsénynél megvolt
2014. július 12-én a lepsényi Helytörténeti Múzeumnál szerepeltünk. Lepsény kedves helyünk, immáron harmadik ízben teljesítettünk ott feladatot.
Jó érzés az, ha visszahívják a csapatot!
" Csak az jöjjön katonának aki ilyet szeret! "
2014.07.19-én Kőszárhegy község falunapján jelentünk meg tábor kiépítéssel és harci bemutatóval.
Árnyék sehol, forróság mindenütt. A nézők is a sátrak alól figyelték az egy óra hosszú programunkat...
Edzőtábor a Bakonyban
2014.07.21-23-án a Bodajk Falutábor lakói voltunk, ahol technikai és erőnléti edzőtábort tartottunk.
Reggelente katonai alakzatfutással indítottuk a napot, a Balinkaiak - gondolom - legnagyobb meglepetésére. Délelőtt és délután edzések voltak, de közben foci és ping-pong mozgatta meg a srácokat.
Délelőttönként két csapattársunk a bográcsos elkészítésével foglalkozott. Esténként nem hiányzott a szalonnasütés se.
22-én 1456-os ünnepséget is tartottunk, emlékezvén a nándorfehérvári hősökre.
Remek hangulatú napokat töltöttünk ott és már most meghatároztuk, jövőre is el kell menni, de akkor egy nappal tovább maradunk.
|